Iskolánkban hagyomány, hogy a 7. évfolyam tanulói négy napos osztálykiránduláson vehetnek részt a Határtalanul program keretében, amely lehetőséget ad arra, hogy a magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával kiránduláson vegyenek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szerezhetnek a külhoni magyarságról. A program lényege valójában a magyar-magyar kapcsolatok ápolása, építése. Idén nekünk, nyolcadikosoknak is lehetőségünk volt részt venni a programban, mivel tavaly a pandémia miatt sajnos elmaradt.

Az első napunk nagy része utazással telt, mivel indulási helyszínünk és első megállónk között több, mint 320 kilométeres utat kellett megtennünk. Ennek ellenére az idő szinte csak elrepült az emeletes buszunkban, mivel a társaság, a látványos tájak és az idegenvezetőnk történetei miatt egy percig sem unatkoztunk. Első megállónk a Betléri Andrássy-kastély volt. A Sajó völgyében áll, a sarokbástyákkal megerősített kastély és hatalmas parkja, egy sűrűn beerdősített hegyoldal alatt. Az épület elődjét a 18. század elején építették fel Andrássy István utasítására, ezért is kapta ezt a nevet. Az évtizedeken át tartó felújítások után, napjainkban múzeumként működik, amelynek kiállítását meg is tekintettük. A múzeumon át egy kedves, idős, helyi hölgy vezetett végig minket, aki bár megbirkózott a magyar nyelvvel, de rengeteg érdekes tudnivalót mesélt a csoportnak. Ezután átsétáltunk a kastély parkján. Kis patak csobogott benne, ami egy hatalmas vízeséshez vezetett bennünket, ahol réges-régen jegesmedvéket tartottak. Itt sok fényképet készítettünk, majd elindultunk a szállásra. Ezek után már nem volt semmilyen program, megismerkedtünk a szállással, felosztottuk a szobákat, berendezkedtünk.

A második nap már valamennyivel eseménydúsabb volt. Először a bélai cseppkőbarlangot látogattuk meg, ami még a magyarországi Baradla-barlangnál is nagyobb. Ehhez meg kellett másznunk pontosan 874 lépcsőfokot. Itt rengeteg érdekes képződmény található, mint például a Zöld-tó és a Fehér-tó, valamint az Ördög-szakadék. Ezen kívül láttuk a Törpe kertet, a Kaktusz ligetet, a Krokodil bőrt, majd a legvégén a Zenetermet néztük meg. Ezek mind cseppkő alkotta látványosságok. A Zeneterem felettébb érdekes volt, itt még zenével és fényjelenségekkel is szórakoztattak minket. A nap délutáni programja az Ótátrafüredről induló siklózás után a Tarpataki-vízeséshez vezető túra és a természeti csoda meglátogatása volt. A túra során rengeteg gyönyörű tájra láthattunk rá a magasból. Estefelé az eleredő eső ellenére is elbuszoztunk a Csorba-tóhoz, ami attól is gyönyörű látványt nyújtott, hogy felszínét jég és hó borította, ráadásul egy felhő ereszkedett a hegyre. Ez volt aznap az utolsó programunk, persze nem meglepő, hogy a megannyi túrától mindenki elképesztően ki volt fáradva.

A harmadik nap folyamán egész nap városokat néztünk. Többek között jártunk Késmárkon, Szepesszombaton, Lőcsén és Iglón. Először Késmárkra mentünk, ahol megcsodáltuk a híres, ma múzeumként működő, reneszánsz stílusú, pártázatos, bástyákkal tagolt Thököly-várat. Itt az udvarban foglaltunk helyet fapadokon, ahol az idegenvezetőnk rengeteg érdekes történetet mondott el nekünk. Késmárkon még két evangélikus templomban is jártunk. Egyik a régi, Evangélikus fatemplom, amelyet hajóácsok építettek, éppen ezért teljesen fából készült. A másik egy újabb templom volt, ahol Thököly Imre sírját egykor elhelyezték. A városközpont utcáit róva megfigyelhettük a korra jellemző építészeti elemeket, mint például a tört tetős szepességi házakat. Szepesszombaton csak annak erejéig szálltunk ki a buszból, hogy a 1848-49-es szabadságharc emlékére állított műemléket megkoszorúzzuk. Erről az alkotásról annyit kell tudni, hogy a magyarok mai napig gondját viselik, őrzik annak ellenére is, hogy nem élnek itt egyáltalán. Lőcsén voltunk a leghosszabb ideig. Itt a Szent Jakab-templomot néztük meg, aminek oltára 18 méter és 62 centiméter magas volt. A templom mellett volt a városháza is, aminek falát megannyi értékes erényt megjelenítő festmény díszítette. A közelben láttunk egy érdekes szégyenketrecet is, ami arra szolgált, hogy olyan nőket zárjanak bele nyilvánosan, akik házasságtörést követtek el. Ebben a korszakban már az is bűnnek számított, ha egy házas nő ránézett egy másik férfira. A városnézést fagyizással zártuk. Ekkor szabadon körbejárhattuk a környéket és kedvünkre nézelődhettünk.

Az utolsó napon a szállást elhagyva Eperjesre utaztunk, ahol egy interaktív játékban vettünk részt, amely során különböző nevezetességeket kellett csapatostul megkeresnünk és közös fényképet készítenünk velük. A nevezetességek a következők voltak: Neptun-kútja, a Rákócziak három háza, Evangélikus Kollégium, Karafa vérengzésének helyszíne, valamint a Kurucos Rákóczi ház. Csapatunk különdíjas lett a versenyen. Eperjes egyébként egy rendkívül gyönyörű város, jó volt játékos módon megismerni a nevezetességeit. Eperjes után Kassa volt a következő állomásunk, ahol a várost járva egy csomó érdekes építményt csodálhattunk meg. Először a Rákóczi szoborhoz látogattunk, ahol hasonlóan, mint Késmárkon, a padokon ülve mesélt nekünk az idegenvezetőnk. Ezután a városban járkáltunk, temérdek épületet, nevezetességet megcsodálva. Láttunk egy nagy épületet is, a börtönt, ahol régen a hóhér embertelen módon kínozta meg a bűnözőket. A kassai színház és a szökőkút mellett még az Orbán-toronynál is jártunk, ahol egy hatalmas, 7 tonnás vasharang emlékmű állt, ami 1966-ban egy tűzvész során leesett a toronyból és darabjaira hullott. Később restaurálták és a mai napig a torony lábához van állítva. Sétáltunk egy keveset a környéken, rengeteg színes virág között, végül a meghitt Rákóczi kripta látogatása után még két épülethez mentünk el: a Szent Erzsébet templomhoz és a Szent Mihály kápolnához.

A rengeteg kirándulás, sétálás után mindenki elfáradt, így az egész négy napot egy plázázással fejeztük be, ahol kaptunk ebédet, és elmehettünk bevásárolni is. Mindez körülbelül háromnegyed órát vett igénybe. Ezután az egész csoport visszagyalogolt a városon át a buszunkhoz, majd Szlovákiától elbúcsúzva Magyarország felé vettük az irányt. Nagyon meghitten telt az utolsó utunk, és persze nagyon hosszú ideig tartott. A kirándulás alatt jobban megismerhettük az évfolyamtársainkat és az alsóbb évfolyamokat, így mindannyian egyetérthetünk abban, hogy felejthetetlenre sikerült ez a négy nap. Minden egyes percéért érdemes volt elmenni, a hatalmas, zöld alföldekért, a felvidék csodálatos tájaiért, az érdekes programokért, a rengeteg templom titkaiért, a társaságért, a híres városokért és persze a magyarság ápolásáért, amit addig nem sajátíthatunk el teljes mértékben, amíg nem vagyunk tisztában a határon túli társaink életéről, környezetéről.

Ruzicska Flóra és Serfőző Fanni tanulók